Kezdem megérteni, hogy az egész élet csak egy játszma, amelyet olyan ügyesen és jól kell megjátszanom, hogy örömöm teljék benne. Ha vesztek, vállat vonok és nevetek, ha pedig nyerek, ugyancsak nevetek. Bárhogy is van, azon leszek, hogy tréfásan fogjam fel a dolgokat.
baba
A várandósság meghatározó, természetes és szépséges időszak egy nő életében, és sok szinten hat a testi-lelki létre. Várandósnak - vagy áldott állapotban - lenni annyit jelent, hogy a még meg nem született gyermeknek rendelkezésére bocsátjuk a testünket. A „másállapot”-nak többé-kevésbé jellemző következményei vannak a várandós anya életére.
A terhesség ideje alatt sok nő szenved gyomorégéstől, amely ebben az időszakban különösen kellemetlen és nyugtalanító lehet, ezért rendkívül fontos, hogy időben felismerje és hatékonyan kezelje ezeket a tüneteket.
Kisbabánk egészsége a legfontosabb szempont mindannyiunk számára. A levegő maga az élet. Éppen ezért nem is meglepő, hogy éppen kisgyermekünk megfelelő légzése a legfőbb szempont és a legnagyobb stresszforrás is egyben mindannyiunk számára. Az Angelcare® légzésfigyelő pont ebben könnyíti meg a szülők mindennapjait.
Babád bőre rendkívül érzékeny és könnyen irritálható, ezért kiemelt fontosságú, hogy megóvd a születésétől kezdve. A Lovela Baby termékcsaládot speciálisan erre fejlesztették ki, és már az élet első napjától fogva tökéletesen megfelelnek az újszülöttek és kisgyermekek igényeinek. Nem meglepő, hogy a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) is ajánlja – a kategóriájában egyetlenként - amely óriási elismerésnek számít, hiszen a védőnők az anyák és babák egészségének elsődleges szövetségesei.
A MAM 2 az 1-ben mellszívó tökéletes megoldást nyújt a modern édesanyáknak, akik mind a hatékonyságra, mind a kényelemre nagy hangsúlyt fektetnek. Ez az praktikus mellszívó lehetőséget ad, hogy egyetlen eszközzel fedezhessük fel az elektromos és a manuális használat előnyeit. Könnyedén váltogathatunk az elektromos és kézi üzemmód között, így bármilyen élethelyzetben ideális támogatást nyújt a szoptató édesanyák számára.
Ismét beköszöntött az ősz és vele együtt a hűvösebb idő. Ilyenkor sokkal gyakoribbak a megfázásos betegségek a gyerekek körében is. Ebben az időszakban támadja meg legszívesebben a kicsiket a nátha, a láz, az orrfolyás, és a megfázásos tünetek harmada. Sajnos a kisbabák hajlamosak rengeteg megfázást összeszedni, mivel az immunrendszerük még nem elég fejlett ezek kivédésére.
A biztonsági gyerekülés kiválasztása sokszor nehéz döntés a szülőknek, mert könnyű elveszni a kínálatban. Az is előfordulhat, hogy az információink pontatlanok a témában. Jó néhány tévhit kering a gyerekülésekkel kapcsolatosan, melyet igyekszünk eloszlatni.
Először is, a kisbabád akkor és ott fog aludni, ahol éppen neki tetszik. Amikor éhes és álmos, egyáltalán nem számít neki semmilyen körülmény. Nagy valószínűséggel nem fogod tudni programozni az alvásidejét – kivéve ha nagyon szerencsés vagy -, de arra figyelj, hogy néhány óránként felkeljen enni.
Az édesapák szeretete és kötődése a babához egész más, mint az édesanyáké. Az ő esetükben kimarad az endorfintermelődés szülés után, csak az aggodalom gyötri őket feleségükért; nem szoptatnak.
GYORSKERESŐ
mom ON board
babamama CSOMAG #mindengyermekegyenlő
babamama CSOMAG - TÁMOGATÓI PROGRAM #mindengyermekegyenlő